thumb image

Varga Mihály: Sokuknak egy nyomorult honlapja sincs

Elégedetlen a magyar vállalkozásokkal a kormány. Két miniszter is hosszan sorolta Tusványoson, mennyire le vannak maradva versenyképességben a nyugati társaikhoz képest.

Varga Mihály pénzügyminiszter festette le így a magyar kkv-k helyzetét. Tusványoson ugyanis csütörtök reggel a versenyképesség és az állami szerepvállalás volt a téma, és a beszélgetéshez két miniszter is hozzászólt.

Varga Mihály először hivatalból megdicsérte a makroszámokat, majd azt mondta, hogy a versenyképesség javítása két területen múlik. Az állami szolgáltatások minőségén (Mennyit kell foglalkozni az adózással? Mennyi idő egy csődeljárás?) szerinte van még mit javítani, de nem állunk rosszul.

A kkv szektorban viszont több a teendő.

“Ne áltassuk magunkat, ez a szektor sosem lesz a feldolgozóiparban versenyképes a nagy cégekkel, multikkal, de a szolgáltató szektorban megvan ez a lehetőség” – mondta Varga. Majd sorolta a problémákat, miért nem sikerül kkv-knak versenyképessé válnia. Probléma például, hogy a magyar kis- és középvállalkozások nem képzik a munkavállalóikat, Ausztriában minden ötödik, itthon csak minden tizedik munkavállalót képeznek tovább.

Sokuknak egy nyomorult honlapja sincs!

Így nem csoda, hogy nem is ismerik a megyében, nem tud összekapcsolódni más vállalkozásokkal.

Palkovics László hasonló szellemben beszélt a vállalkozásokról. Szerinte a legfontosabb feladata a kormánynak, hogy a magyar vállalatok többet állítsanak elő, nagyobb hatékonysággal. A miniszter szerint a nyugatiakhoz viszonyított hatékonyságbeli különbséghez hozzájárul az innovációs képesség hiánya a magyar tulajdonú vállalkozásoknál. “Kiszolgáltatottá válnak, hiszen ha ez nincs, más ötletéből állítanak elő terméket.”

Tegyük fel a kérdést egy franciának, milyen magyar márka jut eszébe? Semmi!

És Varga hangsúlyozta, hogy bárki bármit mond, két dologgal nem lehet a versenyképességet javítani: az alacsony bérekkel és a gyenge valutával. “Ezek átmenetileg segítenek, de amikor ki kell menni a napra, nem.”

Ha tetszett, oszd meg:
ErdélyiPress

ErdélyiPress